Friss és Szaftos

Így pazarolj el hét kívánságot! | Wish Upon Kritika

A Wish Upon volt az idei év egyik olyan horror filmje amit nagy várakozások öveztek. A filmet az a John Leonetti rendezte aki részt vett a Conjuring, Insidious és a Death Silence megalkotásában is, ami jó minőségre adhatott bizakodást, és voltak színészek is mint Ryan Philippe és a fiatal Joey King.

Mondhatni minden adott volt egy kiváló horror megalkotásához, az első vélemények viszont lesúlytó képet alkottak a filmről és a mozikban sem kajálták annyira mint ahogy a készítők kívánták.



A történet már az előzetes láttán egyértelműen kirajzolódhat mindenki fejében, egy tinilány akit hogy úgy mondjam eléggé megrágott az élet, kap a szemétszedő apjától egy kínai kívánságdobozt, amit az apja valamelyik gazdag burzsuj szemetesében talált. Ezt követően lesznek majd kívánságok, és lesznek fizetségek, míg nem mindenki rájön hogy annyira nem is jó cucc ez a doboz.

Első igen komoly probléma a filmmel a kiszámíthatóság volt. Attól a pillanattól kezdve, hogy apuka megtalálja a dobozt a szemetesben, egészen a stáblistáig, szinte mindent lehetett tudni. Igazából nem volt egyetlen csavar sem a filmben, nem kellett gondolkodni, a készítők mindent pépesre összerágva beletettek a szánkba, és még az állkapcsunkat is mozgatták, nekünk csak nyelni kellett, és ez bizony probléma, méghozzá azért, mert itt nem egy balfasz komédiáról vagy vígjátékról volt szó, hanem egy komoly filmről, ahol illene kérdések és talányok elé állíatni a nézőt.

Másik probléma, egész egyszerűen a történet maga és buta tinédzser környezet velejárói. A kívánságok óriási szabadságot adnak a készítők kezébe, minden megtörténhet, és ha a szereplőket némi intelligenciával ruházzák fel, ötletes és csavaros kívánságokat lehet elsütni. Sajnos, a szereplők még az átlagos tinik eszéhez sem értek fel, mindenki olyan sötét mint az éjszaka, és fájdalmasan lassan raknak össze teljesen nyílvánvaló összefüggéseket.

Ehhez jönnek a buta kívánságok. Szerintem mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mit kívánna, ha mondjuk kívánhatna hármat. Háromnál több nem is nagyon kéne, hiszen az egészen fényűző, sikeres és boldog életet valszeg már ennyiből is könnyen el lehetne intézni. Viszont főszereplőnk Claire, szemlátomást nem sokat gondolkodott a dolgon, és eleinte önző és kicsinyes dolgokkal próbálja jobbá tenni a saját életét. A pocsék kívánságok mellé kapunk az arcunkba egy baromi nagy csokor jelentéktelen tini problémát, középiskolai cicaharcot és gyermeteg belső vívódásokat. Eleinte még élt bennem a remény hogy majd kiforr a történet, de ahogy haladtunk előre az időben feladtam, és azt kívántam bárcsak minél hamarabb eljutnánk a történet végét jelentő hetedig kívánságig.

Csak hogy valami jót is mondjak, a látványra nem igazán lehetett panasz. Na nem mintha komoly dolgokról lenne szó, de a látványvilág, fényképezés rendben volt, és a díszletek is kidolgozottak voltak, látszott hogy John Leonetti nem ma kezdte a szakmát. Ez alól kívételt élveznek a halálesetek, mert azok is elég langyosra sikerültek. Az egész film kicsit olyan volt, mintha egy ötlettelen Végső Állomás remake-t néznék tini színészekkel a Disney Channel-en.

Én a magam részéről nem mondanám, hogy elpocsékolt idő volt megnézni, de annyi biztos, hogy vannak ennél jelentősen jobb horror filmek, és ha valaki kicsit is vágyik az újra, ötletes történetre, akkor ezt inkább hagyja ki.

Nincsenek megjegyzések