Friss és Szaftos

10 HORROR, Amit Látnod KELL 2018-ban

2017-et szépen lassan magunk mögött tudva, elkezdhet terelődni a figyelmünk a következő év felé. 2018-ban sem áll meg a horror gyártás, és már most van néhány ütősnek tűnő horror produkció a láthatáron, amikre érdemes lesz odafigyelni. Mi most összeszedtünk nektek 10 kötelező HORROR-t a 2018-as évre. Lássuk!


The Crooked Man

A Conjuring franchise egy újabb spin-off filmmel bővül, ami az úgynevezett "Crooked Man-ről", vagyis görbe férfiról fog szólni. A Crooked Man karaktere egy ijesztő gyermekdalon alapul, amit én most nem fogok felolvasni nektek, de akit nagyon érdekel az ráguglizhat, mindemellett a karakter megjelenik a Conjuring második részében egy elég para jelenetben, és az alapján elmondható hogy bőven van benne potenciál.

A studió a történet írásával a számomra teljesen ismeretlen Mike Van Waes-t bízta meg, producerként pedig James Wan fog majd ténykedni, aki szinte az összes Conjuring franchise filmet is vitte. A Crooked Man szerepében Dmitrious Bistrevsky fog majd görbülni, aki 2016-ben már játszotta ugyanezt a szerepet, egy ugyanezzel a címmel ellátott horrorban, így mondhatni van benne tapasztalata. Reméljük ez a film jobban fog majd sikerülni, mint a 2016-os szardarab.

Winchester

A 2018-ban bemutatásra kerülő Winchester c. film nem másról, mint a történelem leghíresebb démonok, szellemek, meg apjafasza tudja mik által megszállt házról, a Winchester Mansion-ról fog szólni majd, ami számomra nagyon is ígéretes alap egy filmnek.

A történet alapjául szolgáló ház ténylegesen létezik. 1884-ben építették California államban, több mint 500 szobát foglal magába, és semmiféle építési terv vagy alaprajz nincs a házhoz, egyesek egészen pontosan úgy gondolják, hogy ezt a faszom házat maguk a szellemek építették.

A ház tulajdonosa a néhai Sarah Winchester, aki a fegyvermágnás, William Winchester özvegye volt a ház építésekor. Sarah maga is úgy vallotta, hogy a ház meg van szállva, lelkek meg démonom meg ördögök meg minden szar által, akik készek gyilkolászni is. Ha a film csak fele olyan érdekesre és rémisztőre sikerül mint a ház története, akkor nem lesz ok a panaszra, a trailer mindenesetre elég jónak tűnik.

The New Mutants

Az X-men sorozat 11. filmjének szánt The New Mutants, minden bizonnyal - részben vagy egészben - szakít a könnyen emészthető színes-szagos képregényből lepattant mutánsok gondolatával, és ekte korhatáros horrorként fog megjelenni. A történetben 5 mutánst fogunk majd nyomon követni, akik egy titkos létesítményben vannak fogva tartva, kibontakozó szuperképességeik miatt. A fiatal mutánsoknak persze gondot okoz irányítani, vagy akár csak kontroll alatt tartani képességeiket, okozva ezzel sok-sok kellemetlen, és véres pillanatot saját maguknak és a fogva tartóknak.

Én a magam részéről imádom az X-men filmeket, és persze imádom a horror-t is, éppen ezért, gecire várom az új X-men horror-t is. A Trailer alapján nem is lesz rossz.

The Purge: The Island

Bár leáldozóban van a népszerűsége, a Purge sorozatot még jónak érzik egy negyedik részre 2018-ban. Mint ismeretes, a sorozat története egy elég combos változásokon átment amerikai alkotmányon alapszik, aminek részét képezi az évente egyszer megrendezésre kerülő Purge, vagyis a bűn éjszakája, amikor nincs mentő, betegellátás, rendfenntartás, és szabad a gyilkosság. A kontextusból kiderül, hogy a Purge-nek köszönhetően Amerika képes volt megőrizni a gazdasági és politikai vezető szerepét a világban.

Ezt nagyjából annyival magyarázza a film, hogy a Bűn éjszakájának köszönhetően a gazdaságra terhet jelentő lakosság - magyarán csövesek - szinte egésze elpusztul, a tehetősebb réteg viszont él tovább, mivel neki van pénze védelemre, fegyverekre, és ezáltal a gazdaság is jobban pörög.

A negyedik rész, vagyis a Purge - The Island, egy előzményfilm lesz, ami az első Purge felé vezető utat fogja majd bemutatni, egy teljesen új szereplőgárdával, és új rendezővel, viszont a történet írója James DeMonaco lesz, aki az előző három részt is gyártotta. Bár kicsit mintha elfáradt volna a sorozat a harmadik részben, azért reméljük hogy sikerül egy ütős horrort összedobni, és néhány újdonságot is beledobálni, mert bár jó volt az első rész sztorija, négy filmen keresztül unalmas.

Slender Man

Slender Man karaktere egyértelműen a leghíresebb creepypasta szülemény, amely először 2009-ben tűnt fel, és azóta is születnek róla a rémtörténetek. Azok számára akik nem tudnák, a creepypasta olyan interneten terjedő horror témájú történet vagy karakter, ami főleg az internetes berkeken belül terjedt el, és nem feltétlenül van valóságalapja, célja inkább az hogy megrémítse az olvasót. Slenderman története az első creepypasta, aminek egy mozifilmet szentelnek, és a magas, arctalan öltönyös alak története van olyan ijesztő, hogy ha jól nyúlnak hozzá akkor popcorn és kóla mellett fost is kell majd takarítani a moziban.

A szereplők között már biztosan feltűnik a fiatal feltörekvő Joey King, Slenderman szerepében Javier Botet fog majd tündökölni, akinek a magassága biztosan megvan a szerephez a maga két méterével, az írók között pedig szerepel az a Victor Surge aki az eredeti Slenderman karakter megalkotója, és a Slenderman mítosz terjesztője is, így az elhivatottságra biztosan nem lesz panasz. Ez egy olyan kavalkád, amiből egy igazán kemény film is születhet, mi reméljük hogy az lesz.

A Nightmare on Elm Street

Az 1984-es Rémálom az elm utcában a horrorban ismeretes slasher szubkategória megalkotója, ami több mint 30 év távlatából is ijesztő tud lenni. A film azon túl hogy óriási hatással volt a horror iparra, létrehozta Freddy Kruger - vagyis az egyik legnagyobb horror ikon - karakterét, plusz mellesleg a filmmel debütált Johnny Depp is.

2010-ben már volt egy reboot-ja az eredeti filmnek, de az inkább  franchise megcsúfolására volt jó. Az új - valszeg - 2018-ban bemutatásra kerülő reboot-ről egyelőre nem sokat lehet tudni, de annyi biztos hogy a rendező David Leslie Johnson lesz majd, aki több Walking Dead rész, valamint a Conjuring 2 írásában is vezető szerepet kapott, és olyan nagy filmek gyártásánál szerzett tapasztalatot aszisztensként, mint a Green Mile, vagy a Remény Rabjai.

Egyelőre olyan kevés infó áll rendelkezésre a filmről, hogy nem mernénk a fejünket tenni arra, hogy tényleg jó is lesz, de a franchise kötelez, és reméljük hogy ez David munkáján is látszódni fog.

Venom

A 2016-os korhatáros Deadpool elindított egy folyamatot. A hatalmas siker és bevétel után az iparág eszmélt, hogy van igény véres-cafatos szuperhős filmekre is, és berendeltek egy sor korhatáros szuperhős filmet. Ezeknek köszönhetően került gyártás alá A Venom is, ami a Pókember képregény talán legdurvább és leginkább ismert gonosz karaktere. A stúdió nem viccel, ugyanis Eddie Brock karakterére Tom Hardy-t szerződtették le, aki elég baszó karaktereket tudhat maga mögött, a rendezésért pedig Ruben Fleischer lesz majd a felelős, aki a Zombieland-et gyártotta.

The Nun

A Conjuring franchise a Crooked Man mellett egy másik spin-off-al is jelentkezik 2018-ban, ami a kegyetlenül ijesztő apáca karakteréről fog majd szólni, aki többször feltűnt már a Conjuring filmekben. Az apáca szerepét Bonnie Aarons fogja majd vinni, akinek már smink nélkül, természetes állapotában is baromi ijesztő feje van, az író pedig Gary Dauberman lesz, aki Pennywise 2017-es rebootját is írta. Ha csak fele olyan jó munkát végez itt is, akkor garantált lesz a fosás.

Halloween

Hollywood kegyetlen mód ráizgult a nagy nevekre, és a listáról nem hiányozhat Mike Myers sem, aki a Halloween franchise iszonytató késes maszkos karaktere. A 2018-as film nem egy reboot, hanem az eredeti történet folytatása, amiben is helyet kapott, aki az eredeti film egyik túlélője, ami 40 évvel ezelőtt játszódott. A mostanra nagyi korszakba lépő Lee Curtis neve mondjuk nem garancia a jó filmre, tekintve hogy szerintem mostanra nem túl sok felkérés érkezik hozzá, viszont ettől még minden esély megvan rá, hogy jó film lesz, pláne hogy az író nem más mint John Carpenter, aki az eredeti sztori megalkotásában is részt vett.

Insidious: The Last Key

A végére jöjjön egy film, ami bár jövőre jelenik meg, de igazából mindjárt itt is van. A Insidious negyedik része január 4-én kerül a mozikba, és a paranagyi, Elise Rainier eredet filmjeként szolgál majd, akinek a szellemnyomozó karaktere többször feltűnik a korábbi filmekben.

A sztori szerint Dr. Elise Rainier ezúttal minden eddiginél baszóbb szellemmel for birkózni, méghozzá a saját házában. Személy szerint engem annyira nem hoz lázba a sorozat, kicsit kopott a fénye az óriási sikert elérő első film óta, de azért hagyjuk meg a lehetőségét hogy jó film lesz.

Ez lett volna a 10 KÖTELEZŐ horror ami 2018-ban kerül bemutatásra.

Ha tetszett...

Nincsenek megjegyzések