Friss és Szaftos

8 Kötelező Ijesztő JAPÁN Film

A horrornak is - mint minden másnak - vannak olyan, mély szigeten fekvő szegletei, ahova csak a legkeményebbek tévednek, ezek pedig a japán, vagy úgy nagy általánosságban az ázsiai filmek. Azt mondhatni, hogy amíg nyugaton viszonylag konstans minőséget állítanak elő a filmstúdiók, addig ázsiában inkább a két végleg között ugrálnak, valami vagy nagyon jó, vagy éppen ellenkezőleg, meglehetősen rossz. Szerencsétekre, mi most az előbbivel fogunk foglalkozni, ezért össze is szedtünk 8 ijesztő japán filmet, amit érdemes megnézni.



Kör (1998)

Az 1998-ban bemutatásra került Kör történetét, legtöbben a nyugatosított, lekoppintott remake-ből ismerhetik, viszont nem árulok el nagy titkot, hogy az eredeti japán verzió sokak szerint jobb. A történet központjában egy tévériportert, Reiko-t és kisfiát követjük nyomon, ahogy próbálnak utánajárni és megtörni az őket sújtó átkot.

A remek kivitelezésen felül, a pszichológiai horror erejét az adja, hogy a központban egy nagyon egyszerű, hosszú hajú kislány, Sadako végzi a piszkos munkát 7 napos határidővel, ami pánikot és szorongást ültet a nézőre, és persze a szereplőkre is, akik instant sokkba kerülnek a random módon bekapcsolódó tévéktől, és a hangyafocitól a képernyőn. Kötelező darab.

Suicide Club (2001)

A Suicide Club, még a japán filmkultúrán belül is egy kivételes darab, átható szimbolikus eszközkészlete és az erős társadalomkritika miatt. A történetben Kuroda detektívet követjük nyomon, aki járványként terjedő tömeges öngyilkosságok után nyomoz szerte egész japánban.

A nyitójelenetben rögtön egy japán lányokból álló popzenekar vet véget életének a performance kellős közepén, majd egy 54 tagú női iskolás csoport ugrik a metró elé, amit aztán további esetek követnek, egészen a film végéig.

A filmnek nyilvánvalóan erős mondanivalója van, ám hogy pontosan mi, abban nincs egyetértés. talán a leginkább közkedvelt meghatározás szerint, a szereplők tömeges öngyilkossága a high-tech világ okozta emberi kapcsolatok, és úgy egyáltalán az emberi élet szétzilálásában keresendő, és ebben az élen jár japán is. Manapság mindenki annyira bele van ragadva a munkába, hajszolja a pénzt, intézi az ügyes bajos dolgait, optimalizálja az életét, hogy még több dolgot el tudjon intézni holnap, hogy néha már el is felejtjük a legfontosabbat, a szeretteinket.

Ha pedig erre nem jut idő, akkor az én interpretációm alapján a film szerint az élet maga olyan értelmetlen mint a nem-létezés, ezért jobb annak közösen véget vetni.

Elég mély tartalom, és előre szólok hogy a képsorok sem lesznek könnyebben emészthetőek, de ha kedvet kaptál akkor ülj neki a filmnek. Nem abban fog segíteni, hogy 94 percig elszakadj a problémáidtól, hanem hogy 94 perc után egy kicsit máshogy lásd a világot.

Battle Royal (2000)

Nyugaton nagyon-nagyon imádták az Éhezők Viadala c. film szériát Jennifer Lawrence főszereplésével. Mit szólsz, ha azt mondom, hogy a film története, 12 évvel a nyugati változat előtt már képernyőre került japánban, a Battle Royal c. filmben. Kicsit kakukktojás, mert nem igazán horror, a brutálisan véres jelenetek, és rémálomszerű atmoszféra ellenére sem, inkább az akció-dráma-horror tengely közepén helyezkedik el, és inkább abba se mennék bele, hogy melyik változat a jobb, mindenesetre az biztos, hogy a japán változat nagyon erős kritikákat és sok pozitív visszajelzést tudhat maga mögött.

A történetben 42 kilencedikes diákot követünk nyomon, akiket arra kényszerítettek hogy egy szigeten, a túlélésért küzdjenek meg egymással, végül pedig csak egy maradhat életben. A diákok segítségként néhány adag ételt és random tárgyakat kaptak egy hátizsák formájában, ezt követően pedig indulhat a buli.

A film óriási sikeresek ért el a szigetországban, nyugatra viszont alig pislákolva jutott csak el a fénye, viszont akit érdekel az Éhezők viadala kicsit keleti kultúrával vegyített, high-tech cuccok nélküli változata, annak kötelező darab.

Grudge (2002)

A 2002-ben bemutatásra került Átok c. horrort egy nagyon gyakran visszatérő japán motívum, vagyis egy átok fog majd uralni. A filmre szintidőn belül lecsapott Hollywood, és két évre rá már el is készült az Amerikai változat, annyi csavar van a dologban, hogy mindkét filmet Takashi Shimizu rendezte, ezért az atmoszféra és a rendezés a két filmben nagyon hasonló, és a film mindkét kultúrában nagy sikereket aratott.

A film központjában egy ház áll, és a benne brutális gyilkosságot elszenvedett Kayako és fia nyomában maradt átok. A film nem csak japánban, de az egész világon mintapéldánya lett a gonosz erők által megszállt ház témájú filmeknek, Kayako karaktere, illetve a mélytorkos gégepöcögtető sikítása - [bevágás] - a japán horror kultikus alakjává vált. Mondanom se kell, kötelező darab.

Confessions (2010)

A Confession c. pszichológiai thriller a japán filmgyártás egy kései darabja, 2010-ben jelent meg, és megint csak nem ekte horrorként, hanem inkább amolyan bosszúálló-gyilkolós-thriller-horror hibridként érdemes beszélni róla.

A történet központjában egy tanárnő áll, akinek lánya nemrégiben elhunyt egy balesetben, legalábbis a rendőrség megállapítása szerint. A tanárnő, Ms. Miroguchi nem igazán ért egyet a rendőrség megállapításával, és meggyőződése hogy lánya halálát két diák okozta, ezért egy végső lecke formájában elindítja bosszúját, hogy felfedje a valódi tetteseket, bármilyen áron. Viszont az igazságnál a tanárnő sokkal többet akar, bosszút, méghozzá bitang kegyetlen módon.

A film megköveteli a figyelmet, mivel meglehetősen lassan bontakozik ki és folyamatosan építi a feszültséget, ezért figyelemzavaros chiwawak-nak nem nagyon ajánlanám, viszont ha hajlandó vagy végigülni a bevezetést, akkor egy igenis rágós erkölcsi dilemmával fogod magad szembetalálni; a diákok egytől-egyik gonoszak, a tanárnő vérbosszújában pedig talán nincs is semmi túlzás.

Dark Water 2002

A Sötét Víz újfent a Kör rendezője, Hideo Nakata gyermeke, és hasonlóak a rendezői megoldások, a történet csordogálása is szinte ugyanaz, és szerencsére a film maga is remek. Yoshimi éppen átzuhant egy váláson, kezdheti előröl építeni az életét, és ha ez még nem lenne elég, van egy gyereke, aki megköveteli a figyelmet. Látszólag Yoshimi ura a helyzetnek, és a dolgok jól alakulnak, viszont egy zavaró motívum, a szivárgó víz lépten-nyomon megjelenik az új kecóban ahova költöztek. Ahogy a dolgok haladnak, egyre több probléma, ijesztő dolog és megmagyarázhatatlan eset történik a csonka család körül, és mindegyik a vízzel áll kapcsolatban, azt pedig sejthetjük, hogy a víz nem egy csőtörést, hanem egy annál sokkal ijesztőbb dolgot implikál.

Bár a filmben igazából nincs semmi amit ne láttunk volna már, sőt, meglepő módon erről is készült egy nyugati változat 2005-ben Jenniffer Love Hewitt főszereplésével, de a kiváló rendezésnek és színészi játéknak köszönhetően több mint nézhető.

Kairo - Pulse (2001)

Szépen lassan eljutunk arra a felismerésre, hogy Hollywood 2000 évekbeli horrorfilmjei szinte mind rendelkeznek egy keleti előddel, és nincs ez máshogy a Kairo c. 2001-es horrornál sem, amit 2006-ban Pulse néven csomagoltak újra Kristen Bell aranyos pofijával.

A film dióhéjban arról szól, hogy egy ismeretlen erő próbálja megszállni az embereket mindenféle elektromos kütyün, rádióhullámokon és az interneten keresztül, sok esetben sikerrel is járnak, aminek következtében az áldozatok mély depresszióba zuhannak, majd végül kiút híján öngyilkosságot követnek el.

A japán filmeknél megszokhatóan nem olcsó ijesztésekkel operálunk, inkább folyamatosan növő feszültséggel, ami egészen a film végéig kitart és bár remény sincs hogy két jelenet között a képernyőn találod majd Veronika Mars csábos tekintetét, azért még így is egy jó filmről van szó.

Onibaba (1964)

A végére jöjjön egy nagyon régi, és kivételes film. Az Onibaba 1964-ben jött ki, tehát mondhatjuk hogy nem igazán a mai horror standard-jéhez igazodtak a készítők, ennek megfelelően a filmben látható rengeteg szex és színtiszta emberi agresszió valamint rosszindulat megosztotta a közönséget. Mostanra viszont azt lehet mondani, hogy jó ötven évvel megelőzte a korát, mivel mai szemmel nézve a film rendben van, a rengeteg szex és brutalitás jó irányba építi a filmet.

A történet Nobuko, és menye Jitsuko túléléséről szól az 1400-as évekbeli háború sújtotta japánban. A két nő megöli az arra tévedt katonákat, és szamurájokat, hogy értéktárgyaikat eladják ételért. A történethez csatlakozik Hachi, aki a háborúból hazatért szomszéd, aki meghozza Jitsuko vőlegényének a halálhírét is, majd nemes egyszerűséggel viszonyt kezd a fiatal nővel.

Az emberi irigység, kegyetlenség akkor kapcsol rá igazán, amikor a női páros idősebb tagja Nobuko, aki mellesleg az elhunyt Kitchi anyja, megpróbálja rávenni Hachi-t hogy dobja a fiatal lányt, és tartson vele. Tudom-tudom, ez így elsőre tiszta barátok közt, de nem az.

A film több szinten bír jelentésekkel, a felszínen a közemberek életébe kapunk betekintést, miként is működött a világ a szükség idején, alatta viszont az emberi természetből kapunk ízelítőt, ami számára nincsenek tabuk, csak a túlélés, bármi áron.

Ez lett volna 8

Nincsenek megjegyzések